2013 utolsó Kinizsi-bajnokijainak menetrendje

Kedves Kinizsi-család!

Tegnap megérkezett a Mikulás, aki bizony családunkról sem felejtkezett meg, és rengeteg találkozási lehetőséget hozott december következő napjaira a számunkra, hogy igazi, családias légkörben tölthessük a következő napokat! Lássuk hát tüzetesebbek, mikor, milyen formában találkozhatunk:
A programot ugyebár NB II-es csapatunk kezdte, akik pénteken Tolnán 8-5-re verték a Tolna-Mözs csapatát, így a tabella élére álltak!

Legközelebb vasárnap találkozhatunk 19:30-as kezdéssel, amikor is hölgyeink a Radnótiban fogadják az Univerzum gárdáját. Reményeink szerint sokan bizalmat szavaztok a lányoknak, akik 2013 utolsó bajnokijára készülnek, és nagyon megérdemelnék, ha szép számú közönség előtt búcsúzhatnának a 2013-as futsal-évtől, hiszen fantasztikus fél év áll a CSAPAT mögött, hölgyeink amellett, hogy csinosak, nagyon ügyesek is, küzdenek egymásért, a Klubért szívvel-lélekkel, és bárkivel felveszik a versenyt, elég, ha csak a múlt hétvégi produkciójukra gondolunk, amikor egy közönségszórakoztató mérkőzésen a Magyar Kupában 6-5-re nyertek az ország egyik legjobb csapatának számító Rába ETO ellenében, és bejutottak a legjobb négy csapat közé (ezeket az örömteli jeleneteket megtekinthetitek a mellékelt videó-összefoglalóban)! Aktuális ellenfelünk 3-1-re nyert egy számunkra balszerencsés mérkőzésen, így aki kilátogat a vasárnap esti mérkőzésre, biztos remek élményekkel gazdagodik, Szekér Anitáék biztosan nagyszerű estét szereznek majd nekünk! Reméljük, bizalmat szavaztok a lányoknak, és egy felejthetetlen vasárnap estét tölthetünk együtt!
És az ígért videó-összeállítás:



A lányok után jövőhét elején, hétfőn igazi rangadó vár a Szijjártó Péter vezette NB II-eseinkre, ugyanis a tabella második helyezettjéhez, a DF Green Pet csapatához látogatunk az év utolsó idegenbeli mérkőzésén. A rangadó hétfőn 21 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, melyre megfelelő érdeklődő és létszám esetén szurkolói buszt indítunk, jelentkezzetek a sovari.aniko@dunakeszifutsal.hu címen, segítsük NB II-eseinket a szezon egyik legfontosabb mérkőzésén!

A hét közepén elsőosztályú férfi csapatunk is pályára lép majd, akik december 11-én, szerdán szintén 21 órától a Nagykátát fogadják, akik remélhetőleg a DEAC elleni siker után ismét 3 pontot gyűjtenek egy közönségszórakoztató mérkőzésen!

A hetet, és a 2013-as férfi bajnoki futsal-évet pénteken, december 13-án méltóan zárhatjuk, hiszen a Katlanban péntek este ismét dupla meccs lesz! A már megszokott módon az estét Kun Gáborék kezdik, akik 19 órától a Rákosmentit látják vendégül, majd 21 órától a fordulót remélhetőleg 4 pontos előnnyel a tabella éléről kezdő NB II-es alakulatunké lesz 2013 utolsó Kinizsi futsal-bajnokija, aktuális ellenfelünk az Újpesti TE lesz!

Tehát 2013-ban még 5 bajnoki vár ránk, amik jövőhét péntekig megrendezésre kerülnek! Jövőhét szombat reggel remélhetőleg úgy kelhetünk fel, és úgy mehetünk az ünnepi szünetre, hogy ebben az időszakban csapataink begyűjtötték mind a 15 bajnoki pontot, de ez csak a TI segítségetekkel sikerülhet, az ORSZÁG LEGJOBB SZURKOLÓTÁBORA rengeteg erőt, energiát ad csapatainknak, reméljük, ismét bizalmat szavaztok nekünk, és a lányokat illetve a fiúkat is támogatjátok, és közösen felejthetetlenre sikerül az utolsó öt mérkőzésünk is! Találkozzunk vasárnap, hétfőn, szerdán és pénteken is, köszönjük ezt a fantasztikus évet Nektek!

Hajrá Dunakeszi, CSAK A KINIZSI!!!


2013 utolsó Kinizsi-mérkőzéseink menetrendje:
2013. december 8., vasárnap, 19:30:
Női Futsal NB I:
DUNAKESZI KINIZSI - UNIVERZUM
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka

2013. december 9., hétfő, 21:00:
Férfi Futsal NB II Közép Csoport:
DF GREEN PET - DUNAKESZI KINIZSI
Dunaújváros, Dunaújvárosi Sportcsarnok
Jelentkezés a szurkolói buszra: sovari.aniko@dunakeszifutsal.hu

2013. december 11., szerda, 21:00:
Férfi Futsal NB I:
DUNAKESZI KINIZSI - KINCSEM LOVASPARK NAGYKÁTA
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka

2013. december 13., péntek, 19:00:
Férfi Futsal NB I:
DUNAKESZI KINIZSI - RÁKOSMENTI
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka

2013. december 13., péntek, 21:00:
Férfi Futsal NB II Közép Csoport:
DUNAKESZI KINIZSI - ÚJPESTI TE
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka