2016-os futsalrajt: Kinizsi-Kecskemét a Radnótiban (péntek, 20 óra)

Az egy hónapos téli szünetet követően péntek este a 2016-os évben első ízben indul majd útjára a labda felnőtt futsal bajnoki találkozón a Radnótiban. A férfi futsal NB II Közép csoportjának 16. fordulójában ráadásul rögtön rangadót láthatnak Dunakeszi sportágkedvelői: a két ponttal mögöttünk álló, kiváló szezont produkáló újonccal, az ötödik helyezett ScoreGoal Kecskeméti TE csapatával mérkőznek meg a jelenleg harmadik helyen álló Bita Laciék. Az új szezont épp a Bács-Kiskun megyei brigád otthonában kezdtük, ahol 5-0-s győzelmet ünnepelhettünk Temesi duplájának valamint Gorjánácz, Bota és Somorai góljainak köszönhetően. A folytatásban a Kecskemét stabilan teljesített, 9 győzelmet arattak, csak a PTE PEAC és a Piliscsaba elleni túrájukon nem sikerült pontot szerezniük, míg pontosztozkodásra csak a Vác és a Máltai elleni meccseiken került sor. Ezen tények ismeretében a péntek esti találkozó nem ígérkezik könnyűnek, nehéz, izgalmas mérkőzés vár csapatunkra.
Pénteken 20 órától sok szeretettel várjuk régi és új barátainkat, a sportág szerelmeseit. Izgalmas, szoros találkozóra van kilátás, két kiváló csapatot láthatnak a kilátogatók péntek este a Radnóti parkettáján! Szurkoljunk közösen a 3 pont itthon tartásáért és a Dunakeszi-győzelemért!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

A bajnokság állása:
NBII Közép csoport, tabella

Férfi futsal NB II Közép csoport, 16. forduló:
Dunakeszi Kinizsi - ScoreGoal Kecskemét
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium (2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince utca 10.)
2016. január 22, 20:00