3 mérkőzés, 3 győzelem a hétvégén!

A 2014-es naptári évben elérkezett az első olyan hétvége, amikor is mindhárom csapatunk (Női NB I, Férfi NB I és NB II) pályára lépett. Adott volt a kérdés, hogy vajon milyen hétvégét zárnak csapataink. A hétvége az első Kinizsi-péntekkel nyílt, hiszen a Radnótiban dupla mérkőzést rendeztek, NB I-es csapatunk a BME Docler Akadémiát fogadta, míg NB II-es listavezető fiaink a Dream Team-et látták vendégül. Másnap, szombaton a csajok látogattak az ELTE-BEAC csapatához a Bogdánfy útra. Ami az eredményességet illeti, mindhárom csapatunk győzedelmeskedett, így 3/3-as mérleggel, 9 ponttal emlékezhetünk vissza 2014 első teljes hétvégéjére, mely eredmények Nélkületek nem jöhettek volna létre, nagyon köszönjük Nektek, hogy ilyen szép számban a csapataink mellett álltok! A következőkben összefoglaljuk Nektek a mérkőzések történéseit:

Dunakeszi Kinizsi Futsal - MAFC BME Docler Akadémia 3-1 (0-0)
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium, vezette: Kujbus László, Veres János, Szilágyi Norbert
Dunakeszi Kinizsi: Hegedűs Ferenc - Szikora Levente, Fekete Róbert, Safar Iuliu Tony, Temesi Norbert (C)
Cserék: Hacker Gábor - Monspart László, Horváth Norbert, Horváth Szabolcs, Csopaki István, Kovács István
Vezetőedző: Fehér Zsolt

MAFC BME DA: Tyukász Péter - Andorka Kristóf, Szeghy Szabolcs, Kertész Gergő, Máthé András
Cserék: Laucsek András Csaba - Ragadics Krisztián, Kulik Renátó, Sivák Péter (C), Csernai Gábor László, Apatini Márk
Vezetőedző: Marco Antonio Angulo Lopez

Gólszerzők: Fekete Róbert 3, illetve Sivák Péter
Sárga lap: Fekete Róbert, illetve Szeghy Szabolcs, Kertész Gergő

A férfi futsal NB I. 16. fordulója a rangadók köre. Hétfőn megmérkőzik egymással a bajnokság első két helyezettje, a Rába ETO és a Berettyóújfalu. De ezelőtt a találkozó előtt már rendeztek egy rangadót péntek este Dunakeszin, ugyanis a Radnóti Miklós Gimnáziumban a Kinizsi a BME Docler Akadémiát látta vendégül. A Kinizsi hazai mérkőzésein már megszokott szép számú közönség előtt remek mérkőzést vívtak a csapatok. Az első félidőben mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek, ám egyik csapat sem tudta magához ragadni a vezetést, így 0-0-ás döntetlennel vonultak a csapatok szünetre. A második játékrész elején, a 24. percben aztán megtört a jég, a vendég egyetemisták csapatkapitányuk, Sivák Péter révén vezetéshez jutottak. A Kinizsit nem roppantotta meg a bekapott gól, és pár percen belül már 2-1-es hazai vezetésről tanúskodott az eredményjelző, köszönhetően Fekete Róbert 28. és 29. percben szerzett találatainak. A kapuk újfent váltakozva forogtak veszélyben, de a kapusok remekül védtek, ha pedig ők is tehetetlenek voltak, Fortuna az ő oldalukon állt. A hajrára fordulva a MAFC vészkapus játékra váltott, akadtak is helyzeteik, de ezeket nem sikerült gólra váltani, sőt, a találkozó 37. percében Fekete Róbert újabb, mesterhármast érő góljával már 3-1-re vezettek a hazaiak, Angulo mester fiai továbbra is 5-4-es játékrendszerrel próbálkoztak, de ez eredményre nem vezetett, így Fehér Zsolt csapata otthon tartotta a 3 pontot, és tapad a harmadik Aramisra, egy ponttal lemaradva tőlük a negyedik helyről várja a folytatást a Keszi. A MAFC a hatodik helyen található, eddig két egységgel kevesebbet szereztek az ötödik Veszprémtől.

Dunakeszi Kinizsi II - Dream Team 13-6 (5-2)
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium, vezette: Varga László, Pápai Zoltán, Herbály Péter
Dunakeszi Kinizsi: Szenyita László - Jordi Illa Solé, Kun Gábor (C), Szijjártó Péter, Benkő Szilárd
Cserék: Tóth Iván, Szekeres Attila - Szamosi Tamás, Horváth Ferenc, Berki István
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Dream Team: Deák Medárd Tamás - Leidál Márton, Györe Zsolt (C), Toldi Bence, Tamás Roland Sámuel
Cserék: Szirt Olivér - Deák Gábor, Móczár Krisztián, Barabás Vajk, Szabó Viktor Ákos, Kovács Krisztián
Vezetőedző: Csipai Árpád

Gólszerzők: Berki István 4, Jordi Illa Solé 3, Benkő Szilárd 2, Szamosi Tamás, Szijjártó Péter, Horváth Ferenc, Kun Gábor, illetve Móczár Krisztián 2, Kovács Krisztián 2, Tamás Roland Sámuel, Toldi Bence

A Kinizsi-péntek második mérkőzésén listavezető NB II-es csapatunk a Dream Team gárdáját látta vendégül. A találkozó gólzáport és Keszi győzelmet hozott. A Dunakeszi csapatából Berki István 4-szer, Jordi Illa Solé 3-szor, Benkő Szilárd 2-szer, míg Szamosi Tamás, Szijjártó Péter, Horváth Ferenc és Kun Gábor egyszer volt eredményes, míg a vendégek részéről Móczár Krisztián és Kovács Krisztián 2-szer, Tamás Roland Sámuel és Toldi Bence 1-szer talált a kapuba. A mérkőzés elején a Keszi hamar elhúzott 3-0-ra, a 6. és a hetedik percben szerzett Berki és Szamosi találatokkal. A Dream Team ezután még felzárkózott 3-2-re, a 10. és a 15. percben esett Tamás és Móczár góloknak köszönhetően, de szinte azonnal érkezett Jordi, aki 4-2-re alakította az állást a 16. percben. A szünet vége előtt aztán Szijjártó Péter is megszerezte gólját, ezzel 5-2-es hazai vezetéssel fordultak a csapatok. Fordulás után először a vendégek, majd a hazaiak szereztek újabb gólokat, a 21. percben Toldi, a 22. minutumban Horváth iratkozott fel a gólszerzők közé, így 6-3-ra módosult az állás. A félidő derekán aztán egy vendég gólra kettővel válaszolt a Keszi, először Móczár találatára Berki és Kun felelt, így az aktuális eredmény már 8-4 lett, majd Kovács góljára Jordi és Berki reagált, melynek eredményeképp a 34. percben 10-5 állt az eredményjelzőn. A 38. percben hazai oldalról Benkő duplázott, ezzel már 12-5 volt az állás, majd az utolsó percben Jordi és Kovács góljaival zárult a gólzápor, beállítván ezzel a 13-6-os végeredményt.
Győzelmével a Kinizsi továbbra is veretlen, 15 győzelemmel, 1 döntetlennel a tabella élén áll, míg a Dream Team 6 pontjával a 11. helyen található, azonos ponttal az előttük álló PAFC és a mögöttük helyet foglaló Nagymaros csapatával.

ELTE-BEAC - Dunakeszi Kinizsi 3-9 (0-4)
Budapest, BEAC Sportcsarnok, vezette: Dobó Gábor, Mezei Ádám, Huszti András Norbert
ELTE-BEAC: Szabó Annamária - Juhász Adrienn (C), Vida Orsolya, Pfundtner Vivien, Kiss Klaudia
Cserék: Szabó Éva, Orbán Csilla, Szőllősi Júlia, Hugyecz Renáta, Farkas Mónika
Vezetőedző: Kénoszt Ferenc

Dunakeszi Kinizsi: Ősz Csenge - Szekér Anita (C), Bobok Csilla Mária, Szabó Krisztina, Urbán Anett
Cserék: Pádár Anita, Csiszár Henrietta
Vezetőedző: Biczi Gábor

Gólszerző: Vida Orsolya 2, Pfundtner Vivien, illetve Pádár Anita 5, Csiszár Henrietta 2, Szabó Krisztina, Bobok Csilla Mária

A Kinizsi-hétvégéjét a lányok tették hibátlanná szombaton, akik a Bogdánfy útra látogattak az ELTE csapatához. A találkozó 7. percéig kellett várni az első gólra, Csiszár Henrietta szögletét követően Pádár Anita perdített a kapuba, előnyhöz juttatva a Kinizsit. Ezután Szabó Krisztina következett, aki a 13. percre megduplázta az előnyt. A 16. percben aztán Bobok Csilla is feliratkozott a gólszerzők közé, így már 3-0-ra vezetett a Dunakeszi. Az első félidő utolsó percében aztán Csiszár Henrietta talált Szabó Annamária kapujába, így a félidőre 4-0-ás vendég vezetéssel vonultak a csapatok. A második félidő 22. percében aztán kétszer mattolta a hazaiakat Szekér Anita asszisztjai után Pádár Anita, aminek köszönhetően 0-6 volt olvasható az eredményjelzőn (fontos megjegyezni, hogy kapitányunk betegen is fantasztikus gólpasszokkal jeleskedett). A 23. percben megszerezte első gólját a nagyon szimpatikusan küzdő hazai csapat is, Vida Orsolya találatával ekkor ELTE-Kinizsi 1-6. Három perccel később ismét egy Szekér Anita-Pádár Anita összjáték következett, melynek következtében utóbbi talált a kapuba, 7-1-re módosítva az eredményt. Majd a 30. minutumban újabb ELTE-találat született, melynek szerzője Pfundtner Vivien volt, így a BEAC felzárkózott 7-2-re. A mérkőzés hajrájában még három találat született, először a 38. percben Pádár Anita megszerezte önmaga ötödik, a Keszi nyolcadig gólját, majd a 39. percben Csiszár Henrietta váltotta gólra a hatodik szabálytalanság után megítélt büntetőt, így második Kinizsi-mérkőzésén két gólig jutott. A találkozó utolsó gólja szintén a 39. percben esett, ekkor ismét Vida Orsolya talált Ősz Csenge kapujába, kialakítva ezzel a 9-3-as végeredményt. A lányok tehát szép csapatmunkát követően elhozták a 3 bajnoki pontot a Bogdánfy útról.
Győzelmével a Kinizsi továbbra is az ötödik helyen van, egy pontra lemaradva a negyedik DVTK-Vénusz csapatától. A következő fordulóban éppen Dunakeszi Kinizsi - DVTK-Vénusz mérkőzést rendeznek, így a Keszi előtt itt lesz a lehetőség az előzésre! Az ELTE a tabella 9. helyén található hat szerzett pontjával.

A lányok szombati sikere egyben azt is jelenti, hogy a Kinizsi hétvégi mérlege 3 mérkőzésből 3 győzelem! Szép volt Fiúk, szép volt Lányok!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!!!