A legjobb 16 közé jutott a Berettyó az UEFA Futsal Kupában

A magyar bajnoki címvédő MVFC-Berettyóújfalu az UEFA Futsal Cup legjobb 16 csapata közé kerüléséért lépett pályára október 2-a és október 5-e között a hazai pályán megrendezett csoportkörben. A Berettyó ellenfelei a norvég Vegakameratene, a ciprusi FC APOEL Nicosia és a szlovák Slov-Matic Bratislava voltak.
Az első találkozón, csütörtökön a norvég bajnok Vegakameratene ellen léptek pályára Turzó József fiai, és Rábl János két-, valamint Szabó Péter egy góljával 3-2-es győzelemmel kezdte a csoportküzdelmet a Turzó-legénység.
A pénteki, második mérkőzésen a ciprusi FC APOEL Nicosia ellen azzal a tudattal lépett pályára a magyar bajnok, hogy győzelem esetén megvan a hőn áhított továbbjutás.
A találkozón előbb Trencsényi János, majd Rábl János juttatta vezetéshet a mieinket, m a hajrában öt a négy elleni játékának köszönhetően fordított az APOEL, így a végén a ciprusiak 3-2-s diadalnak örülhettek, ezzel a Mezei-Vill nehéz helyzetbe került a továbbjutásért folytatott küzdelemben.
A záró napon, vasárnap azonban a szlovák Slov-Matic Bratislava ellen a Berettyó 5-1-re nyert Rábl János 3, valamint Gál István és Trencsényi János góljainak köszönhetően, így két győzelemmel és egy vereséggel, 6 pontot szerezve csoportelsőként jutott az UEFA Futsal Cup legjobb 16 csapata közé, megelőzve a szintén 6 pontos Slov-Matic Bratislavát, valamint az egyaránt 4 egységet gyűjtő az FC APOEL Nicosia és a Vegakameratene csapatait.
A Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub gratulál a MVFC-Berettyóújfalu csapatának ehhez a nagyszerű eredményhez, és további sok sikert kíván a legjobb 16 közötti küzdelemhez!
Szép volt Berettyó, hajrá MAGYAR FUTSAL!!!