A listavezetőhöz látogatunk: Csenger-Kinizsi 19 órától

Az elmúlt fordulókban csapatunk rátalált a győztes útra, így már a negyedik pozícióból várhatjuk az NB II Keleti csoportjának mai játéknapját! Kénoszt Ferenc irányította fiainkra ma a szezon egyik legnehezebb találkozója vár, hiszen ahhoz a Csenger Futsalhoz látogatunk, akik veretlenül vezetik csoportunkat! A Szilágyi Sándor által irányított csapattal kifejezetten jó a kapcsolatunk: bajnoki találkozón ugyan még nem találkozott a két társaság, ám fiaink már sokszor tapasztalták szatmári barátaink egyedülálló és méltán híres vendégszeretetét, hiszen több alkalommal edzőtáboroztunk Csengerben, és minden alkalommal remekül éreztük magunkat! A Csengeriek remek szezont futnak, eddig csupán a Csömör tudott pontot szerezni Csengerben, a többi mérkőzését megnyerte a ma esti találkozó házigazdája. Fiainkra egy kemény, felejthetetlen hangulatú este vár, hiszen a szatmári ultrák, a Szatmár Fanatic biztosan ünnepi hangulatot varázsol majd a Csenger Városi Sportcsarnokba! Csapatunk folytatná jó sorozatát, amennyiben zsinórban harmadik találkozónkon is győzelemmel zárunk, úgy még szorosabbá válik a bajnokság! Hogy e törekvésünket siker koronázza-e, az ma este 19 órától kiderül! Terveink szerint a találkozóról élőképes stream közvetítéssel jelentkezünk majd, melynek linkjét facebook-oldalunkon tesszük majd közzé a mérkőzés előtti időszakban. Aki egy kivételes hangulatú futsal-ünneppel szeretne gazdagodni, az 18:30 körül látogasson el közösségi oldalunkra a stream linkjéért! Szurkoljatok kedvenceink sikeréért, a támogatásotok óriási segítséget nyújt fiainknak! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

A bajnokság állása:

171016_Tabella


Férfi Futsal NB II Keleti csoport, 7. forduló:
CSENGER FUTSAL - DUNAKESZI KINIZSI
Csenger, Városi Sportcsarnok
2017. október 16 (hétfő), 19:00

A forduló többi találkozója:
2017.10.13, péntek:
Covritas Futsal Gödöllő– Vác Futsal SE 5-5

2017.10.16, hétfő:
Kazincbarcikai Ördögök SE – MVFC II. Berettyóújfalu
Energia SC Gyöngyös – Kincsem Lovaspark SE
ScoreGoal Kecskeméti FC – Rubeola FC Csömör
UFC Gyömrő – Újpest FC-220 Volt