Dunakeszi Kinizsi - Jászberényi SE (5-6) összefoglaló

Elkészült keddi, Jászberény elleni bajnoki mérkőzésünk összefoglalója. Az alábbi képsorok tartalmazzák a Jászberényiek 6-5-ös sikerét eredményező találatok mellett a mérkőzés legfontosabb jeleneteit is. A Szent Istvánban lejátszott, fordulatokban gazdag találkozón a vendég győzelemből Kormos Barnabás 3, Bárkányi Márk 2, míg Vígh Bence Bálint egy találattal vette ki a részét. Csapatunk részéről Kohári Levente Balázs 2, Fehér Attila Mihály, Verhoczki László és Velez Donát egy alkalommal bizonyult eredményesnek. Gratulálunk a Jászberény csapatának, akiknek sok sikert kívánunk a bajnokság folytatására is!
A következő megmérettetésre sem kell sokat várni, Szente Tamás vezette csapatunk március 18-án (hétfőn) a Váci Sportcsarnokban lép pályára, ahol 20 órától a listavezető Vác Futsal SE vendégei leszünk.

Regionális Futsalbajnokság, Pest megyei csoport, 23. forduló:
Dunakeszi Kinizsi Futsal - Jászberényi SE 5-6 (2-3)
gól: Kohári Levente Balázs 2, Fehér Attila Mihály, Verhoczki László, Velez Donát, illetve Kormos Barnabás 3, Bárkányi Márk 2, Vígh Bence Bálint

A találkozó jegyzőkönyve: link