Fantasztikus hétvége

Fantasztikus Kinizsi Futsal hétvége

A Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub az elmúlt hétvégén 11 csapattal vett részt különböző versenyeken, tornákon, bajnoki mérkőzéseken. Péntektől hétfőig 36 mérkőzésen játszottak a felnőtt csapatunktól az U9-es gyerekekig bezárólag. Természetesen a pénteki felnőtt mérkőzés kivételével, az összes eseményt az utánpótlás korosztályaink számára biztosítottuk.
A tornák-mérkőzések az ország különböző helyein voltak megtartva, Dunakeszitől - Tolnáig. El lehet képzelni, hogy a részvételek megszervezése mekkora munkát követelt a klub alkalmazottai, valamint az edzők részéről is.
Külön köszönet illeti a szülőket, akik segítőkészségükkel, jelenlétükkel sokat segítettek a zökkenőmentes lebonyolításban.
Ám a legnagyobb elismerés mégis a gyerekeké, mert az eredményeikkel minden várakozásunkat felülmúlták. Tornagyőzelmek, megyei döntőbe jutások, nagyarányú győzelmek jelezték útjaikat. A legkisebbeké a legnagyobb érdem, mert ők két évvel idősebbek számára rendezett tornán állták meg helyüket. Elmondhatjuk, hogy csapataink, gyerekeink jó hírét vitték egyesületünk, de Dunakeszi városának is. Ezek az eredmények nagyban motiválhatnak mindnyájunkat a jövőbeli feladatokat illetően.