Fiatalok a felnőtt csapatban (1. rész): Szentesi Péter, Skulka Botond, Trauber Martin

Az öltőző (régi)-új arcai után a következő cikkeinket a fiataloknak, illetve a továbbra is klubunk sikeréért dolgozó felnőtteknek szenteljük. Mostani fejezetünkben három tehetséggel ismerkedünk meg: Szentesi Péter és Trauber Martin a kapuban nyújthat az előttünk álló szezonban emlékezeteset, míg Skulka Botond reményeink szerint a gólok számát gyarapítja majd.

00_SzentesiPeterSzentesi Péter (1): Klubunk két saját nevelésű hálóőre közül Szentesi Peti 2014 márciusa óta tartozik a Kinizsi-család kötelékébe. 16 éves kapusunk debütálása óta négy korosztályban (az U13-ban, az U15-ben, az U17-ben és az U18-ban) is bizonyította tehetségét, utánpótlás csapatainkban eddig 86 mérkőzést számlál. A futsal mellett a Vác és az Újpest nagypályás utánpótlás csapatainál is megfordult az emúlt években, ám az előző szezon óta csak futsalozik. Az U15-ös korosztályban a 2015/2016-os szezonban Pest megyei bajnoki címet szerzett, majd az országos bajnokságban ezüstérmes lett. A 2017/2018-as szezonban pedig az I.osztályú U18-as bajnokság Keleti csoportjában a korosztályával veretlenül végzett az első helyen, ezzel bajnoki címet szerezve. Peti a felnőtt csapatban idén debütál majd, várhatóan már a Kaposvár elleni mérkőzésen szerephet jut.

00_TrauberMartinTrauber Martin (12): Másik fiatal kapusunkhoz hasonlóan Martin is klubunk saját nevelésű játékosa. A szintén 16 éves hálóőr 2013 októberében csatlakozott klubunkhoz. 2015 októberében az Aramishoz szerződött, ám mérkőzésen nem lépett pályára, majd 2016 januárjában vissza is tért körünkbe. Peti és Martin eddigi karrierje számos hasonlóságot mutat, ami nem csoda, hiszen évek óta remekül dolgoznak együtt. Martin is az U13-as, az U15-ös, az U17-es és az U18-as korosztályú csapatainknál pallérozódott az elmúlt években. Összesen 68 mérkőzésen lépett pályára, és kapus létére egy gólt jegyez is (2017 februárjában egy U17-es bajnokin bizonyult eredményesnek). 2018 márciusában a felnőtt csapatban is bemutatkozott a fiatal hálóőr, az NB II-ben összesen négy mérkőzésen húzhatta fel a felnőtt csapat szerelését. A csak futsalozó kapus a 2015/2016-os szezonban Pest megyei bajnok, az országos bajnokságban ezüstérmes lett az U15-ös korosztály tagjaként, míg a 2017/2018-as szezonban veretlenül nyerte meg társaival az I.osztályú U18-as bajnokság Keleti csoportját.

SkulkaBotondSkulka Botond (10): Két kapusunk után következzen egy igen tehetséges támadó, aki a Kinizsi-szimpatizánsainak már ismerős lehet: Skulka Botond már a felnőttek között is bontogatta szárnyait az elmúlt szezon során, Boti 2017 novemberében góllal debütált a nagyok között, ahol összesen 13 NB II-es bajnoki találkozón 4 gólt szerzett. Saját nevelésű, igen gólérzékeny játékosunk három korosztályban (U15, U17 és U18) összesen 47 mérkőzésen lépett pályára, ezen találkozókon 97 gólig jutott. Két kapusunkhoz hasonlóan 17 éves játékosunk is U15-ös Pest megyei bajnoknak mondhatja magát a 2015/2016-os szezonból, majd még ugyanebben a szezonben ezüstérmes lett az országos bajnokságban, a 2017/2018-as szezonban veretlenül nyerte meg társaival az I.osztályú U18-as bajnokság Keleti csoportját, 59 góljával a csapat házi gólkirálya lett, csupán három góllal elmaradva a bajnokság gólkirályi címétől. Boti a futsal mellett nagypályán is játszik: a Váci Reménység, majd a Vác csapatai után jelenleg az UTE csapatánál pallérozódik.

Fiatal tehetségeinknek sikeres, fejlődéssel teli szezont kívánunk!

A kedd este 20 órakor esedékes szezonnyitó (Dunakeszi Kinizsi - Kaposvári Rákóczi BFLA, új Szent István Általános Iskola) előtt még folytatjuk csapatunk fiataljainak bemutatását. Mellettük szót ejtünk azokról a felnőtt játékosokról is, akik a továbbiakban is a Kinizsi dresszében lépnek majd pályára. Keressétek gyakran fel online felületeinket az újabb bemutatókért! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!