Győzelem a bajnoki nyitányon! Kinizsi-LIMES 16-8 (videóval)

A hétvégén csapatunk megkezdte szereplését a 2014/2015-ös bajnoki évadban. Az NB II. Közép csoportjának első fordulójában a fiúk a KSK-LIMES Szabadidős SE csapapatát látták vendégül. A vasárnap esti találkozón hiányzott a válogatottnál tevékenykedő Fehér Zsolt Papa, valamint kapitányunk, Szijjártó Péter.

A mérkőzés gólösszefoglalója asz alábbi linken tekinthető meg:



A mérkőzés igazi góleső és 16-8-as arányú Kinizsi-győzelmet hozott, góljainkat a 4 egységig jutó Berki István, a triplázó Bita László, Kun Gábor és Monspart László, valamint az egyszer eredményes Szikora Levente, Somorai Attila és Temesi Norbert szerezték, míg a Káposztásmegyeri csapatból a négyszer betaláló Kleisz Márk, a 3 gólt szerző Czerman Márk és az egy találatot jegyző Viz Fülöp volt eredményes! Csapatunk tehát nagyszerűen rajtolt, a KSK-LIMES csapatának a folytatásra sok sikert kívánunk!

Köszönjük Nektek, hogy a rossz idő és az egyéb kínálkozó rendezvények mellett ilyen sokan választottátok vasárnap esti programnak futsalmeccsünket. Reméljük, a következő hazai bajnokin is ilyen szép számban szavaztok nekünk bizalmat!
Ami a folytatást illeti, a következő mérkőzését idegenben vívja csapatunk, szeptember 2-én, hétfőn az Újpesti TE csapatához látogatunk. A találkozó 19 órakor kezdődik Budapesten, a Halassy Olivér Sportközpontban (1045 Budapest, Pozsonyi u. 4/c).
Legközelebb a 3. fordulóban rendezünk mérkőzést hazai környezetben, szeptember 6-án, pénteken a Hódmezővásárhely csapatát látjuk vendégül 20 órás kezdéssel a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában! Sok szeretettel várunk Benneteket akkor is!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!!!

Férfi Futsal NB II Közép csoport, 1. forduló:
RÁBA ETO II-DUNAKESZI KINIZSI - KSK-LIMES SE 16-8 (11-3)
Dunakeszi, 2014. szeptember 14, 20:00
Vezette: Pápai Zoltán, Zimonyi Péter, Molnár Csaba

Kinizsi: Hegedűs Ferenc - Kun Gábor (C), Szikora Levente, Monspart László, Temesi Norbert
cserék: Szekerek Attila - Biczi Gábor, Bita László, Somorai Attila, Berki István
vezetőedző: Fehér Zsolt

KSK-LIMES: Barsi János Pál - Czerman Márk, Viz Fülöp (C), Czerman Ferenc, Kleisz Márk
cserék: Gárdosi Krisztián - Tóth Csaba, Kócsa Tamás, Csizmadi Zoltán, Csorba András
vezetőedző: Sáradi Zoltán

Gólszerzők: Berki István 4; Bita László, Kun Gábor és Monspart László 3; Szikora Levente, Somorai Attila és Temesi Norbert 1; illetve Kleisz Márk 4, Czerman Márk 3, Viz Fülöp 1