Győzelem az év első mérkőzésén: Újpest-Kinizsi 0-3 (video)

A 16. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a Férfi Futsal NB II. Keleti csoportjában. Kénoszt Ferenc csapata hétfő este a Budakalászi Sportcsarnokba látogatott, ahol az Újpest FC-220 Volt csapatával mérkőztünk. Az újév első találkozóján szűkös kerettel tudtunk kiállni sérülések, betegségek és munkahelyi elfoglaltságok miatt, ám a csapat betartva a taktikai utasításokat 3-0-s győzelmet aratott, köszönhetően Bita László duplájának, valamint Szente Tamás találatának. A mérkőzésen bemutatkozott U18-as tehetségünk, Verhoczki László, valamint első téli igazolásunk, Vincze Dezső is először öltötte magára a Kinizsi szerelését.

A mérkőzés összefoglalója:

A fordulóban az élmezőny tagjai kivétel nélkül begyűjtötték a bajnoki pontokat, így a sorrend nem változott, csapatunk továbbra is egy mérkőzéssel kevesebbet számlálva a negyedik helyen áll. Házi góllövőlistánkat Bita László duplájának köszönhetően már 17 találatával egyedül vezeti.

A folytatásra sem kell sokat várni, pénteken máris jön a következő mérkőzés: január 19-én a gödöllői Szent István Egyetem Sportcsarnokában látogatnak Kénoszt Ferenc tanítványai, akik 19:30-as kezdéssel a Covritas Futsal Gödöllő csapatának vendégei lesznek. Sok szeretettel várunk idegenbe is mindenkit, szurkoljunk közösen kedvenceinknek, hogy három ponttal zárhassuk a gödöllői túrát.

Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

http://futsalhungary.hu/merkozes/?itemId=1281079

A mérkőzés jegyzőkönyve:
180115_UFC_DK_jegyzokonyv

A forduló eredményei:
180115_UFC_DK_eredmenyek

A bajnokság állása:
180115_UFC_DK_tabella