Hazai bajnoki Üllőn, Kinizsi-Kecskemét 20 órától

A héten második bajnoki mérkőzésére készül felnőtt csapatunk. Kénoszt Ferenc fiai a Férfi Futsal NB II Keleti csoportjának 20. fordulójában hazai környezetben fogadnák a ScoreGoal Kecskemét csapatát, ám a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokát megviselte az elmúlt napok időjárása, a csarnok beázik. Ennek eredményeképpen a rangadót másik helyszínen rendezzük meg! Így a hírös városi legényeket az Üllő Városi Sportcsarnokban (2225 Üllő, Árpád Fejedelem utca 1) látják vendégül Temesiék. A találkozó az eredetileg tervezett időpontban, 20 órakor veszi kezdetét. A következőkben a felek párharcát mutatjuk be.

171127_KC_tippTippjáték: Klubunk médiapartnerének, a Keszi Channelnek a telefonokon elérhető applikációján keresztül tippeld meg a találkozó végeredményét! A játékban való részvételhez töltsétek le az applikációt, majd a telefonszám megadásával együtt küldjétek el tippeteket a Dunakeszi Kinizsi Futsal - ScoreGoal Kecskeméti FC mérkőzést illetően, a találkozó kezdetéig, vagyis 20:00-ig. A helyesen tippelők közül az első, a végeredményt eltaláló személy jutalomban részesül. A jutalom egy üveg pezsgő, melyet telefonos egyeztetést követően a Keszi-Centerben vehet majd át a szerencsés felhasználó. Töltsétek le az applikációt, tippeljétek meg a rangadó végeredményét, játékra fel!

A Kinizsi legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén veretlen, 5 győzelem mellett egy döntetlen a fiúk mérlege. Ennek az eredménysornak köszönhetően a második pozícióból várjuk a találkozó kezdetét, melynek három pontja roppant fontos lenne az alapszakasz elszámolásánál. Temőék odahaza igen eredményes szezont futnak: eddigi 9 hazai találkozójukból 8 alkalommal hagyták el győztesen a játékteret, csupán a Kincsem Lovaspark tudott ponttal távozni Dunakesziről a szezon során (ezen a listán kakukktojás az MVFC II. Berettyóújfalu elleni találkozó, hiszen azt a mérkőzést a Csömöri Sportcsarnokban rendezték).

A hírös városiak számára is nagy téttel bír a találkozó, a Bács-Kiskun megyeiek ugyanis nagy harcot vívnak a felsőházi rájátszásért az MVFC II. Berettyóújfalu fiatal, ám igen tehetséges csapatával. A Kecskemét épp nagy riválisánál, Berettyóújfaluban kezdte az évet, ahonnan nem sikerül ponttal távozniuk, majd következett a sorban két mérkőzés a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban: a Kincsem Lovaspark ellen döntetlenre végeztek, míg az Újpest csapatával szemben győztesen hagyták el a játékteret a ma este vendégei. Így a hetedik pozícióból, három pontos távolságra a felsőházi rájátszást érő hatodik helyet birtokló Kis-Mezeitől kezdik meg Móráék a találkozót úgy, hogy riválisuknál egy mérkőzéssel kevesebbet számlálnak (igaz, azt a találkozót Csömörön, a csoport egyik topcsapata, a Rubeola FC Csömör ellen vívják majd).

A Kecskemét csapatával az elmúlt években több alkalommal is mérkőztünk: összesen nyolc ízben találkoztunk a hírösi legényekkel. Hat Kinizsi-győzelem mellett két döntetlen szerepel a statisztikákban, a párharc gólkülönbsége 45-23 a Keszi javára. A felek ebben a szezonban eddig két alkalommal mérték össze tudásukat: a Kecskeméten lejátszott bajnoki mérkőzés 6-3-as Dunakeszi-sikerrel zárult, míg a Dunakeszin rendezett Magyar Kupa összecsapás 3-1-es Kinizsi-győzelmet (és továbbjutást) hozott. A statisztikák mellett azonban ne felejtsük el, hogy az utóbbi mérkőzések szoros, kiélezett találkozókat hoznak, ahogy ez látszik az idei szezon eddigi két eredményéből is! Ma este is  hasonlóan izgalmas találkozó várható, hiszen mind a két oldalon nagyon fontos a három pont megszerzése a mindkét fél számára semleges helyszínen.

Sok szeretettel várunk mindenkit, buzdítsuk közösen Üllőn is csapatunkat! Reméljük sokan elkíséritek kedvenceinket ma esti ideiglenes otthonunkban, és a segítségetekkel, egy kiváló hangulatú estét követően sikerül Üllőn is begyűjtenünk a három pontot! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

Összefoglaló az este főszereplőinek legutóbbi bajnoki mérkőzéséről, valamint Kupacsatájáról:

A bajnokság állása:
180205_rabella_meccs_utan

Férfi Futsal NB II Keleti csoport, 20. forduló:
DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL - SCOREGOAL KECSKEMÉTI FC
Üllő, Városi Sportcsarnok
2018. február 9 (péntek), 20:00

A forduló találkozói:
180209_parositas