Hét siker zsinórban, őszi elsőség: Kazincbarcika-Kinizsi 2-3 (video)

Félidejéhez érkeztek a Férfi Futsal NB II Keleti csoportjának küzdelmei. A 11. játéknapon Kénoszt Ferenc csapata Kazincbarcikán vendégszerepelt. A rangadó 3-2-es Kinizsi-sikerrel zárult, köszönhetően Bita duplájának és Somorai találatának, amire az Ördögök részéről Fekete és Lippai góljainak képében érkezett válasz. Az újabb idegenbeli bravúr hatására a Keszi vette el a Barcika hazai veretlenségét, emellett a Kinizsié lett az őszi bajnoki cím.

A mérkőzés összefoglalója:

A remek kapcsolatot ápoló csapatok csúcsrangadójára szép számú publikum volt kíváncsi a Don Bosco Sportközpontban, akik kiváló atmoszférát varázsoltak a hétfői találkozóra. Az Ördögök a mérkőzést megelőzően veretlenek voltak hazai környezetben. Az első percekben érződött, hogy szeretnék ezt a remek sorozatot folytatni, ám a Kinizsi is jelezte, hogy a 3 pont reményében érkezett Barcikára, a felek próbálkozásai azonban sokáig csak helyzeteket eredményeztek. A jég a 10. percben tört meg, ekkor egy vendég védelmi hibát követően Fekete juttatta előnyhöz a házigazdát (1-0). Egy perc múlva érkezett a vendég válasz: egy sikeres letámadást követően Makk szerzett labdát, majd a passzt követően Bita egyenlített (1-1). A gyors gólváltást követően a helyzet változatlan maradt: az Ördögök támadtak az újabb vezető gólért, míg a Keszi fegyelmezett védekezéssel, kontrákkal próbált előnybe kerülni, ám a szünetig az eredmény nem változott, 1-1-es eredménnyel vonultak pihenőre a felek.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe: hazai nyomás, vendég kontrákkal fűszerezve, a felek próbálkozásait azonban nem koronázta siker. A játékrész derekán megélénkült a találkozó: a 27. percben egy szép labdakihozatalt követően Bita révén a Dunakeszi került előnybe (1-2). A 29. percben megduplázta előnyét a vendég csapat: Somorai centerezésébe a hazaiak szerencsétlenül értek bele, a labda pedig az Ördögök kapujában kötött ki (1-3). A folytatásban több lehetősége is nyílt a Keszinek, ám Somorai révén "csupán" kapufáig jutottak a vendégek, a kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat: a 31. percben egy tetszetős támadás végén Lippai zárkóztatta egy gólra a hazaiakat (2-3), így izgalmas hajrára volt kilátás. A Barcika támadott is becsülettel az egyenlítés reményében, míg a Keszi-kontrákban is ott volt a negyedik találat esélye, ám egyik fél sem tudta gólra váltani a lehetőségeit. A 37. percben Komlósi a kiállítás sorsára jutott, így két percig előnyben játszhatott a Keszi, ebben a periódusban azonban nem tudta gólja váltani helyzeteit a vendég csapat. Az utolsó másodpercekre ismét felpörgött a találkozó, mind a két kapu előtt adódtak lehetőségek, a vendéglátók vészkapus játékkal is próbálkoztak, ám újabb találat már nem született, így 3-2-es Kinizsi sikerrel zárult a rangadó.

A Dunakeszi győzelmével az első csapat a szezonban, amely pontot tudott szerezni az Ördögök csarnokában, Kénoszt Ferenc fiai rögtön mind a három pontot elhozták Barcikáról. A forduló többi mérkőzésének eredménye után ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy a Dunakeszi lett az NB II Keleti csoportjának őszi bajnoka. Ami a házi góllövőlistát illeti, 11 találatával továbbra is Makk Levente vezet, Bita László a mostani duplájával 9 gólnár jár, amivel felzárkózott a szintén 9 találatnál tartó Gémesi Áronhoz a második helyre.

A folytatásban igazán intenzív hét következik, ugyanis három találkozó is vár a Dunakeszire: az első találkozó hétfőn érkezik, november 27-én 20 órától ráadásul egyből egy újabb rangadó vár a csapatra, hiszen a Váci Sportcsarnokban 20 órától Vác-Dunakeszi futsal-rangadót rendelnek. Noha a váci legények számára eddig nem hozott sok sikert az idény, a Dunakanyar rangadója mindig háromesélyes, függetlenül a két csapat helyezésétől, formájától! A váci derbit követően szerdán már hazai környezetben lépnek pályára a Kinizsis legények: november 29-én 20 órától Magyar Kupa találkozóra kerül majd sor a Randótiban, a 2. fordulóban az NB II Nyugati csoportjában szereplő Romhány SE csapatát fogadjuk. A hetet szintén egy keménynek ígérkező mérkőzéssel zárjuk, pénteken ugyanis újabb bajnoki találkozó vár a csapatra: december 1-én 20 órától azt az MVFC II. Berettyóújfalut fogadjuk a Radnótiban, amely eddig a szezonban egyetlen csapatként győzni tudott fiaink ellen, így biztosan kiváló mérkőzést láthatnak a Kinizsi ultrái. Gyertek a mérkőzéseinkre minél többen, segítsük közösen buzdítva a srácokat, hogy ezt az eseményekkel teli hetet is sikeresen teljesíthessék kedvenceink!

A találkozót követően Kénoszt Ferenc vezetőedzőt kértük, értékelje a fiúk teljesítményét:

Kenoszt_FerencKénoszt Ferenc: "Egy kiváló hangulatú, vérbeli rangadón sikerült három pontot szereznünk. Az első 20 percben rangadóhoz méltóan, koncentráltan játszottunk. Noha egy hibánkat követően a hazaiak vezetést szereztek, csapatunk erejét mutatja, hogy ettől fejben nem estünk szét, nem kezdtünk kapkodni, és játszottuk tovább a játékunkat, aminek meg is lett a jutalma: egy kiváló letámadás eredményeképp labdát szereztünk, amit gólra is váltottunk. A második játékrészben a fiúk folytatták fegyelmezett, szervezett játékot, aminek két újabb szerzett gól lett a jutalma. A hazai csapatot is dicséret illeti, nagyszerűen küzdöttek a Barcikai srácok. A kiállítás utáni két perces emberelőnyben nem játszottunk kellően nyugodtan és pontosan ahhoz, hogy eldöntsük a találkozót, viszont az azt követő, utolsó másfél percben nagyon szervezetten védekeztünk, aminek meg is lett az eredménye, így egy kiváló mérkőzésen egy újabb idegenbeli bravúrral és egy fantasztikus futsal-élménnyel gazdagodtunk. Az Ördögöknek sok sikert kívánunk a folytatásra!"

A találkozó jegyzőkönyve:
171120_KB_DK_jegyzokonyv

A bajnokság állása:
171121_tabella

Férfi Futsal NB II Keleti csoport, 11. forduló:
Kazincbarcikai Ördögök SE - Dunakeszi Kinizsi Futsal 2-3 (1-1)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont
gólszerzők: Fekete Viktor, Lippai Ákos, illetve Bita László 2, Somorai Attila