Hétvégi program: ma Kinizsi-Göd, vasárnap IV. ELTE-BEAC Kupa

Szép lassan beindul a gépezet, ennek legszembetűnőbb jele, hogy játékosaink a hétvégén két helyszínen is képviselik Klubunkat!
Ma este 19 órától az NB II-es bajnokságra készülő felnőtt csapatunk mérkőzik meg a Gödi Futsal SE csapatával a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában.
A találkozó érdekessége amellett, hogy szomszéd várak csatáját láthatjátokaz, hogy a Gödi csapat is úgyanúgy a Közép csoportba kapott besorolást a honi másodosztályú futsal-bajnokságba, mint fiaink.

A hét utolsó napján, vasárnap Tánczos Tibi U20-as csapata teszi tiszteletét a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő ELTE-BEAC Futsal Kupán. A fiatalok reményeink szerint tisztességgel helyt állnak, ellenfeleik felnőtt alakulatok lesznek, így reméljük, hogy a Bogdánfy úti ELTE-csarnokban rendezendő torna is a csapat segítségére lesz a hamarosan induló bajnokságra való felkészülésben. A srácok 5 találkozót játszanak, 13:25-kor a Hallássérült Válogatott ellen kezdenek, majd 14:40-től a hazai csapat, az ELTE-BEAC következik. Ezután 15:30-tól a Törökbálint, 16:45-től pedig a Piliscsaba csapatai lesznek az ellenfeleink. A tornát 18:25-től a BME elleni találkozóval zárjuk.

Mindkét eseményre sok szeretettel várunk Benneteket!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!!!

Felkészülési mérkőzés:
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka
2014. augusztus 29, péntek, 19:00
Rába ETO II Dunakeszi Kinizsi - Gödi Futsal SE

IV. ELTE-BEAC Futsal Kupa:
Budapest, ELTE Sporttelep (1117 Budapest, Bogdánfy utca 10/a)
2014. augusztus 31, vasárnap
13:25 Dunakeszi Kinizsi U20 - Hallássérült Válogatott
14:40 Dunakeszi Kinizsi U20 - ELTE-BEAC
15:30 Törökbálint - Dunakeszi Kinizsi U20
16:45 Piliscsaba - Dunakeszi Kinizsi U20
18:25 Dunakeszi Kinizsi U20 - BME