Holnap alapszakasz zárás, 20 órától Kinizsi-PAFC

Az alapszakasz utolsó megmérettetésére készül a Férfi Futsal NB II Közép csoportjában szereplő csapatunk. A végső erőpróba egyben a szezon talán legkeményebb, legnehezebb vizsgáját jelenti majd, hiszen nem más érkezik péntek este Dunakeszire, mint a csoport egyik legerősebb alakulata, a Piliscsabai AFC-Mitre alakulata! Amint arról már szót ejtettünk, az utolsó fordulók rangadóinak kimenetele eredményeképpen még számtalan végeredmény kialakulhat, csapatunk lehet még bajnok, ezüstérmes, de akár bronzérmes is a saját és közvetlen ellenfeleink eredményeinek alakulása által. Annyi biztos, hogy ha pénteken sikeresen vívjuk meg a Piliscsaba elleni csúcsrangadót, legrosszabb esetben újabb ezüsttel gyarapszik játékosaink gyűjteménye, a bajnoki cím sorsa viszont nem a mi kezünkben van, ez függ a PEAC-Garvittax, illetve az utolsó fordulóban lejátszott PAFC-PEAC találkozók végkimeneteleitől is!

Ami a hazai mérlegünket illeti, a szezon eddigi 13 Radnótiban lejátszott találkozójából 12 alkalommal győztesen hagytuk el a játékteret, csupán a Vác csapata tudott ponttal, döntetlennel távozni Dunakesziről (3-3 október végén), így a bajnokságot figyelembe véve hazai környezetben veretlenek vagyunk! Reméljük, ez a pénteki csúcsrangadót követően is így lesz!

A bajnokság lehetséges végkimeneteleivel már foglalkoztunk, ma a párharc múltját elevenítjük fel: a két csapat öt alkalommal találkozott egymással. Az első szezon két magabiztos Kinizsi-győzelmét követően az előző bajnoki év két szoros mérkőzést, egy újabb Keszi-győzelmet és egy döntetlent hozott. Ez is mutatja, hogy a csabai csapat évről-évre töretlenül fejlődik. Ebben az idényben Karácsony előtt pár nappal mérkőztek a felek a Győri Magvassy Sportcsarnokban. Ez a találkozó már igazi rangadónak számított, hiszen két élcsapat találkozott egymással. A téli összecsapáson Héger Attila szerzett vezetést a Csabaiaknak az első félidő hajrájában, amire a második játékrészben három Keszi-válasz érkezett, Kun Gábor duplájának és Temesi Norbert góljának képében, így 3-1-es Dunakeszi-győzelem született a Rába partján.
A párharc összesített gólkülönbsége 41-13 a Kinizsi javára, viszont az elmúlt pár mérkőzés jól mutatja, hogy egyre szorosabb, kiélezettebb találkozókat vívnak a felek. Ez egészen biztosan így lesz a péntek esti mérkőzésen is, így minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz a Kinizsi Ultras fantasztikus buzdítására, gyertek ki minél többen a Radnótiba, segítsétek hozzá az újabb sikerhez a fúkat! Találkozzunk pénteken a csarnokban, 20 órától Kinizsi-PAFC csúcsrangadó! Mindenki a Radnótiba!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

Férfi Futsal NB II Közép csoport, 29. forduló:
DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL - PILISCSABAI AFC-MITRE
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium
2016. május 2, 20:00