Holnap elkezdődik az új bajnoki év, Szuperkupa döntő a Radnótiban!

Hétfőn végre útjára indul a labda, elkezdődik az új bajnoki szezon. A Férfi Futsal Szuperkupa döntőjében az elmúlt szezon győztesei, a bajnoki címvédő MVFC Berettyóújfalu és a Magyar Kupa győztese, a Rába ETO Futsal Club mérkőznek meg Dunakeszin. A csúcsrangadót a Sport2 élőben közvetíti 19 órától, így azok sem maradnak le semmiről, akik esetleg nem tudnak kilátogatni a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokába! A Katasztrófavédelem 400 főben maximalizálta a Sportcsarnok befogadóképességét, így érdemes lesz időben kilátogatni a Csarnokba! A találkozó előtt picit ismerkedjünk meg a hazai futsal-élet utóbbi éveinek két meghatározó csapatával:

A bajnoki címvédő MVFC Berettyóújfalu csapatát 2004-ben alapították. A piros-fehérek azóta nyertek három bajnoki címet (2008, 2009, 2014), két Magyar Kupát (2009, 2012), valamint kétszer elhódították a Szuperkupát is (2008, 2009). Turzó József legénysége képviseli majd hazánkat a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös kiírásában. A Berettyó a Main Round küzdelmei során a szlovák Slov-Matic Bratislava, a norvég Vegakameratene, valamint a Preliminary Round D csoportjának győztese ellenében próbálja majd kiharcolni a továbbjutást, remélhetőleg sikerrel!

A Magyar Kupa győztese, a Rába ETO Futsal Club 2006-ban alakult. A kezdeti években Unihall FC és Arrabona FC néven szerepelt a hazai bajnokságokban. 2009-ben újjá alakult a Klub, Duna Takarék ETO Futsal Club néven ebben az idényben érte el első sikereit (bajnoki cím, Kupa- és Szuperkupa-győzelem). 2010-től Rába ETO Futsal Club a csapat neve. Fennállása óta a zöld-fehér csapat négy bajnoki címet (2010, 2011, 2012, 2013), négy Magyar Kupa aranyat (2010, 2011, 2013, 2014) és négy Szuperkupa-sikert (2010, 2011, 2012, 2013) tudhat magáénak. A gárda a Bajnokok Ligájában is egyre jobb teljesítményt nyújt, 2013-ban a legjobb 16 között (Elite Round) csoportjában 2. helyen végzett. Folyamatos jó teljesítményének köszönhetően a győri alakulatot napjainkban Európa 11. legerősebb csapataként tartják számon!

A hétfői rangadón tehát fény derül arra, hogy a Jordi Illa Solé és Fehér Zsolt Papa által irányított Rába ETO Futsal Club sorozatban ötödször is megnyeri a Szuperkupát, vagy a Mezei-Vill képes lesz ezt a sorozatot megszakítani, és harmadik ízben Szuperkupa-aranyérmet nyernek öt év után. Magas színvonalú, jó mérkőzésre van tehát kilátás!
Emellett ne feledkezzünk meg a fiatalokról, hiszen 16:30-as kezdéssel a Dunakeszi Kinizsi és a Gödi SE U10-es és U11-es korosztályú gyermekei lépnek pályára, ezen a találkozón sok tehetséges, ügyes helyi gyermeket láthatunk, így érdemes őket is megtekinteni!
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, remélhetőleg egy jó hangulatú, magas színvonalú, izgalmas délutánt, estét tölthetünk közösen!

2014. augusztus 18, Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka
16:30-tól Dunakeszi Kinizsi
- Gödi SE (U10-U11-es korosztály)
19:00-tól MVFC Berettyóújfalu - Rába ETO Futsal Club (Férfi Futsal Szuperkupa, Élőben a Sport2-n)