Idegenbeli bravúr: Csenger-Kinizsi 3-4 (videó)

Kénoszt Ferenc vezette csapatunk az NB II Keleti csoportjának 7. játéknapján hosszú útra indult: kedvenceink a hét első napján 19 órás kezdéssel a forduló előtt veretlenül listavezető Csenger Futsal csapatához látogattak. Az előjelek egyik oldalon sem voltak a legkedvezőbbek: Szilágyi Sándor sérülések és eltiltások miatt nem számíthatott Pankotai, Mándi, Osváth, Gál és Rigó játékára, míg Kénoszt Ferenc tanítványai Kun, Szikora, Milavecz, Juhász, Szlifka, Horváth, Tóth és Temesi nélkül utaztak szatmári barátainkhoz. Ez a tény azonban nem igazán foglalkoztatta a pályára lépő legényeket, akik megmutatták, hogy a meghatározó emberek távollétében sem szabad leírni egyik felet sem, és egy kiváló hangulatú, élvezetes rangadóval ajándékozták meg a futsal szerelmeseit! A több fordulatot hozó találkozó végül 4-3-as Dunakeszi-győzelemmel zárult, góljainkat a triplázó Makk Levente, valamint Szente Tamás szerezték, míg csengeri részről a két találatig jutó Balogh Árpád és Bodó Richárd bizonyult eredményesnek. Ezzel a Dunakeszi az első csapat az NB II Keleti csoportjában, amely 3 pontot szerzett a szatmári alakulat ellen.

A találkozó legfontosabb jelenetei:

A mérkőzés elején egy formás támadás után Makk révén a vendég csapat került előnybe. A folytatásban a házigazda Csengeriek egyre nagyobb erőket mozgósítottak, ám próbálkozásaikat nem koronázta siker, ugyanakkor a Dunakeszi támadásaiban is benne volt az újabb találat esélye, gólt azonban egyik fél sem tudott szerezni. A félidő derekán védekezésben pár perces Kinizsi-rövidzárlat következett, amit a szabolcsiak könyörtelenül kihasználtak: Balogh duplájával már a Csengernél volt az előny, amit Bodó még egy találattal meg is toldott, így 3-1-es hazai előnnyel érkeztünk a hajrához. Hátránya tudatában a Kinizsi rákapcsolt, az utolsó percekben vészkapus játékkal is próbálkoztak a vendégek, ám nem sikerült faragniuk hátrányukból, míg a csengeriek sem tudtak megnyugtatóbb előnyt kiharcolni maguknak, így 3-1-es hazai előnnyel ért véget az első 20 perc.
A második játékrész ismét lüktető játékkal indult, a Kinizsi próbált faragni a hátrányából, de a csengeri lehetőségek is veszélyt rejtettek magukban. A félidő derekához közeledvén egy perc leforgása alatt két gól is született: előbb Makk révén szépített a Dunakeszi, majd Szente jóvoltából már döntetlen állt az eredményjelzőn (3-3), így 10 perccel a vége előtt még semmi sem dőlt el! A hajráig felváltva forogtak veszélyben a kapuk, viszont egyik fél sem tudott előnybe kerülni. Két perccel a mérkőzés vége előtt a hazaiak részéről Bodó a kiállítás sorsára jutott, így az utolsó két percben négy a három ellen támadhatott a Dunakeszi. Volt is a Kinizsinek lehetősége az újabb találatra, de sokáig nem koronázta siker a vendég próbálkozásokat. 16 másodperccel a találkozó vége előtt azonban Makk fantasztikus labdaátvétele és lövése révén ismét előnybe került a Dunakeszi. Szilágyi Sándor azonnal vészkapus játékra váltott, a hazaiak előtt még adódott is lehetőség az egyenlítésre, ám az eredmény már nem változott. Egy remek hangulatú, változatos találkozón 4-3-as Dunakeszi-győzelem született, azonban a hazaiak sem érdemeltek vereséget! Ezzel a Csenger elvesztette szezonbéli veretlenségét, és még sűrűbbé, szorosabbá vált a bajnoki élmezőny. A két társaság izgalmas mérkőzést vívott egymással, ám ez a barátságukon nem változtatott, és közös vacsorával zárták a felek ezt a remek futsal-estet! Ezúton köszönjük csengeri barátaink szíves vendéglátását, sok sikert kívánunk nekik a folytatásra, és sok szeretettel várjuk őket  a január végi második találkozóra, Dunakeszire!

Most pedig nézzük, hogyan vélekedett vezetőedzőnk, Kénoszt Ferenc a hétfő esti rangadóról:
Kenoszt_FerencKénoszt Ferenc: "Nagyon büszke vagyok a játékosokra, a fiúk remekül küzdöttek. A találkozó elején hamar előnybe kerültünk, ami megnyugtatta a csapatot. Az első játékrészben volt egy néhány perces rövidzárlatunk, amit egy olyan kiváló csapat, mint a csengeri könyörtelenül kihasznál. Ebben a periódusban nagyon idegesen játszottunk, amin mindenképp javítanunk kell, hiszen az ilyen kihagyásokon elmehet akár egy egész mérkőzés! Ugyanakkor nagy dicséret is illeti a csapatot, hiszen 1-3-nál nem roppantunk össze, rendeztük sorainkat, és sikerült talpra állnunk! Ez mutatja a csapatban rejlő lehetőségeket. Külön kiemelném azt a fantasztikus hangulatot, amit a hazai szurkolók varázsoltak a csengeri csarnokba, élvezet egy ilyen atmoszférájú találkozón szerepelni! A mérkőzés megmutatta csapatunk gyengéit és erősségeit egyaránt, így tudjuk, hogy mely területeken kell még fejlődnünk, hogy az előttünk álló nehéz feladatokat sikeresen zárjuk."

Ami a folytatást illeti, egy rövidebb szünek következik a bajnoki küzdelmek tekintetében, mely után október 27-én, pénteken 20 órától hazai környezetben folytathatjuk a pontok gyűjtését. Akkor az aktuális ellenfelünk az UFC Gyömrő csapata lesz. Igaz, Gallai Attila tanítványai nem számítanak bajnokesélyes csapatnak, ám ez ne tévesszen meg senkit: remek, hajtós társaság érkezik a Radnótiba a Gyömrő személyében, amely egészen biztosan mindent megtesz majd, hogy pontot, pontokat vigyen el Dunakesziről. Természetesen kedvenceink célja azonban az újabb három pont itthon tartása. Ehhez óriási segítséget nyújt nagyszerű buzdításotok, így október 27-én is várunk mindenkit sok szeretettel, gyere, szurkoljunk közösen a Kinizsinek! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

 

A mérkőzés jegyzőkönyve:
171016_Csenger_Dk_jegyzokonyv

Tabella:
171016_Tabella_7ford