Ismét a Radnótiban kedvenceink, pénteken 20 órától Kinizsi-Kincsem

Hosszú időt követően pénteken este 20 órától ismét a Radnótiban indul útjára a labda futsal bajnokin. A Férfi Futsal NB II Keleti csoport Felső-házának 6. fordulójában esedékes Dunakeszi Kinizsi – Kincsem Lovaspark bajnoki találkozó jelenti a rájátszás öt mérkőzésből álló finisének első ütközetét, melyeket kivétel nélkül hazai pályán vívnak majd fiaink. Így a következő öt péntek egytől-egyig Kinizsi-péntek lesz majd! Az alapszakasz második helye után a rájátszás első köre nem az elvárásaink szerint alakult, csupán 3 ponttal gazdagodtunk öt idegenbeli túráink során, így az esti találkozót az ötödik helyről várjuk, 6 pontos távolságra aktuális ellenfelünktől, akik a második pozícióban találhatóak. Fiaink azonban nem tettek le arról, hogy dobogón zárják a szezont, ehhez azonban elengedhetetlen a következő hetekben az erős hazai teljesítmény!

Játékosaik, illetve Klubunk tagjai számára minden találkozó különleges, sőt, a hazai találkozóinkra ez hatványozottan igaz, hiszen szimpatizánsaink egyedülálló támogatásával számos felejthetetlen estét éltünk már át. Reméljük, ez a következő öt alkalommal sem lesz másképp! A péntek esti találkozó egy újabb fiatal debütálónk miatt is különleges, ünnepi lesz. A szezon során már nyolcadik! U18-as tehetségünk öltheti magára a felnőtt csapat szerelését: a Mészáros Bence, Trauber Martin, Milavecz Kevin, Jónás Dominik, Skulka Botond, Fehér Attila és Verhoczki László fémjelezte hetes fogathoz most csatlakozik Sóvári Benedek is!

Sovari_Beni_b

A 16. életévét a héten betöltő Sóvári Benedek (képünkön, mely egy 2014-es tornán készült) debütálása szintén különleges esemény Klubunk életében, hiszen 2012-ben Beni is abban az U13-as csapatban ismerkedett meg a futsal alapjaival, mely klubunk utánpótlásának beindulásakor az akkori legfiatalabb korosztálynak számított. Külön öröm, hogy abból a 2012-es csapatból Jónás Dominik és Sóvári Benedek személyében már két játékos is eljutott a felnőtt csapat keretéig (sőt, fiatal hálóőrünk, Trauber Martin is csupán egy szezonnal később, 2013-ban kezdett futsalozni a Kinizsiben)! Ezen debütálások is azt mutatják, hogy az utánpótlásunkban pallérozódó fiatalok számára nyitva az ajtó, és alázatos, kemény, kitartó munkával oda lehet kerülni felnőtt csapatunkba!

Ami a Kincsem Lovaspark elleni párharcot illeti: Vörös Péterék eddig kiválóan szerepelnek a Felső-házban, akik 4 győzelemmel a 2. pozícióból várják a kezdő sípszót, csupán a barcikai Ördög-katlanból távozott pont nélkül a Kincsem. A két csapat eddig öt alkalommal mérkőzött egymással. Az első két találkozó Kinizsi-sikerrel zárult, míg az idén egy döntetlen (Dunakeszin) és két Kincsem-siker (Tápiószentmártonban) a felek egymás elleni mérlege. A párharc gólkülönbsége 26-25 a Kinizsi javára. Aki péntek esti programjául a Radnótiba látogat a Kinizsi-Kincsem bajnokira, az biztosan egy izgalmas, változatos, igazi futsal-csemegével lesz gazdagabb, ahol célunk nem lehet más, mint a bajnoki pontok itthon tartása! Várunk mindenkit sok szeretettel, buzdítsuk közösen péntek este a srácokat! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

Férfi Futsal NB II Keleti csoport Felső-ház, 6. forduló:
DUNAKESZI KINIZSI – KINCSEM LOVASPARK SE
Dunakesz, Radnóti Miklós Gimnázium
2018. április 20, 20 óra