Kapitányunk újra a pályán!

Holnap újabb bajnoki találkozó vár ránk, ami nem akármilyen mérkőzés lesz, hiszen az alapszakasz záró fordulójában szerepelünk majd hazai környezetben az MTK ellen. A 20 órától kezdődő találkozó alkalmával szeretnénk megköszönni Nektek a rengeteg biztatást, támogatást, így próbálunk egy színvonalas, vidám, jó hangulatú péntek estével kedveskedni a Számotokra! A rendezvény 18:30-kor kezdődik, várunk Benneteket nagyon sok szeretettel!
A pénteki NB II-es találkozón csapatunkban több nagy kedvencünk újra pályára lép, olyan egyéniségeket láthatunk ismét, mint Kun Gábor, Jordi Illa Solé, Tóth Gyula, Szikora Levente, Fehér Zsolt vagy Szijjártó Péter. A záró találkozó közeledtével egy sorozat keretein belül Velük ismerkedünk meg. A sorozat hatodik részében csapatkapitányunk, Szijjártó Péter eredményeit tekintjük át. Kapitányunk 89 alkalommal öltötte magára Klubunk szerelését, ezeken a mérkőzéseken 63 esetben talált az ellenfelek kapujába. Részese volt csapatunk legelső találkozójának, a 2011. augusztus 23-án a Rubeola FC Csömör II. ellen vívott, győzelemmel véget érő találkozónak. Első gólját a Magyar Kupában szerezte 2011. október 5-én a Gödöllői Bikák ellenében. Kapitányunk kétszer nyert NB II-es bajnokságot, egyszer szerzett NB II-es ezüstérmet, valamint két alkalommal pályára lépett az NB I ötödik helyén végző csapatunkban is. Sérülését követően vezetőségünknek sikerült rábeszélnie, hogy Ő is lépjen pályára kedvenceink búcsúmérkőzésén, így a pénteki találkozót újra Ő viselheti a csapatkapitányi karszalagot!

Kapitányunk előző két szezonban szerzett találatai:
2012/2013:



2013/2014: