Keretbemutató: Petróczi Tamás

Az átigazolási időszak a végéhez közeledik, a héten a Magyar Labdarúgó Szövetség elkészíti a 2015/2016-os szezon sorsolását. Ezek az események jól jelzik, hogy hamarosan útjára indul a labda a honi másodosztályú futsal pontvadászatokban is, így lassan itt az ideje, hogy bemutassuk, megismertessük Veletek csapatunk tagjait. Ami a keret összetételét illeti, szurkolóink kedvenceinek számító játékosaink mellett a fiatalok is lehetőséget kaphatnak a bizonyításra.
A keretet bemutató sorozatunk tegnapi, első fejezetében vezetőedzőnkkel, Biczi Gáborral kezdtük a sort. Ma pedig érkezik az első olyan játékos, aki mesterünk rendelkezésére állhat a szezon során. Egy jó csapat felépítésének egyik meghatározó pontja a megfelelő hálóőrök megléte. Erre már Sándor Pál 1973-as klasszikusában, a Régi idők focijában Minarik Ede is felhívta a figyelmet: Végy egy jó kapust! Nos, az új szezonban a felnőtt kerethez nem egy, de egyből három kiváló képességű hálóőr is tartozik majd, mellettük pedig két U20-as kapusunk számára is adott a lehetőség a bizonyításra! Az elkövetkező napokban hálóőreinket mutatjuk be.
A poszt legidősebb tagja a maga 32 évével Petróczi Tamás, aki a Kinizsi előtt a Dream Team, az 1988 Déli FC és a Göd csapataiban szerepelt, Klubunkhoz a tavalyi szezon téli átigazolási időszakában csatlakozott. Tomi a hazai másodosztályban eddig 55 fellépésnél tart, és ami kapusoknál ritkaság, ezen találkozók alkalmával 1 találatot szerzett is (a Dream Team játékosaként 2013. január 25-én az AC Villám ellen talált az ellenfél kapujába), míg a Magyar Kupában 1 találkozót számlál. A 4-es mezszámmal szereplő hálóőr Klubunk színeiben 2015. január 12-én, a KSK-LIMES elleni idegenbeli győzelem alkalmával szerepelt először, az elmúlt bajnoki évad során összesen 13 alkalommal védte a Kinizsi kapuját. Tomi igen jó képességű hálóőr, akinek azonban meglesz a maga csatája a pozícióért. Reméljük ez a harc kapusaink fejlődését, és sikeres szezonunk egyik kulcsát jelenti majd! A következő részben az egyik kollégával folytatjuk.
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!