Kinizsi-Vác rangadóval indul az új szezon

Holnap este 20 órakor bő 3 hónapos nyári álmát követően ismét futsal bajnoki mérkőzésen indul útjára a labda a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában. A bajnoki rajt egyből egy nagy tradíciókkal rendelkező rangadó újabb fejezetét tartogatja, hiszen Dunakeszi Kinizsi Futsal – Vác Futsal SE derbivel rajtol az NB II Keleti csoportja. A két fél immár hagyományosan változatos, izgalmas csatákat vív egymással, így egyre többen tartják a két csapat párharcát a Dunakanyar rangadójának, El Classico-jának.

 

Csapatunk háza táján történtek változások a nyári szünetben: szakmai igazgatóként visszatért a klubhoz Fehér Zsolt (Papa), míg a vezetőedzői teendőkért Kénoszt Ferenc felel a jövőben. A keretből Simon Péter és Závodszky Ádám az Újpest FC-220 Volt csapatához távozott, Kovács Áron pedig az Airnergy FC kapuját védi majd az új idényben. Az érkezők oldalát erősíti a Covritas-Gödöllőtől érkező Szente Tamás, az ETO Futsal Clubtól hozzánk visszatérő Gémesi Áron, a Rubeola FC Csömörtől szerződtetett Arany János, valamint legutóbb az UTC Szeged kötelékébe tartozó Füle Mátyás. A négy új szerzemény mellett több fiatal játékos is felnőtt kerettag lett, így a tavalyi évben már bemutatkozott Beke Zsolt, Juhász Máté, Krizsán György, Frech Attila, Tóth Attila ötös ősztől ismét bizonyíthatja tehetségét.

 

A két csapat eddig 16 alkalommal mérte össze erejét. Ezen találkozókon nyolc Dunakeszi- és négy Vác-siker mellett négy ízben pontosztozkodásra került sor, az összesített gólkülönbség 81-71 a Kinizsi javára. Ami a bajnoki rajtokat illeti, eddigi hat NB II-es idénykezdetén csapatunk öt alkalommal győzött, és csupán egy ízben, a tavalyi, Újpest FC elleni rajton maradtunk pont nélkül. Érdekesség, hogy a két csapat a 2013/2014-es szezon rajtján már mérkőzött egymással rögtön az első játéknapon, az a váci találkozón 6-5-ös Kinizsi-győzelmet hozott egy igen változatos, kiélezett, érzelmes mérkőzésen. Reméljük, izgalmakban, minőségi játékban péntek este sem lesz hiány, és egy kiváló találkozó szemtanúja lehet, aki az NB II 1. fordulójából a Dunakeszi Kinizsi – Vác rangadót tekinti meg a Radnótiban. Várunk mindenkit a két rivális 20 órától kezdődő találkozójára!

Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!