PMF7vége: negyeddöntős az U11 és az U13

Az elmúlt vasárnapon folytatódtak a Pest Megyei Futsal7vége küzdelmei. Két korosztályban voltunk érdekeltek, ahol a tét az U11 és az U13 számára is a legjobb 16 közé kerülés volt. A napot Lámpi Tibor kisebb tanítványai kezdték, akik hibátlan mérleggel, 3 győzelmet szerezve végeztek a csoport első helyén, így biztosítva helyüket a nyolcaddöntő mezőnyében. Csapatunk mérkőzéseinek góljai az alábbi linken tekinthetőek meg.
A délután folyamán következtek az U13-asok, akikre egy páros mérkőzés várt a szentendrei SZE-FI LSE alakulata ellen (a csoport harmadik csapata nem jelent meg a tornán). Így az már a mérkőzések előtt eldőlt, hogy mind a két csapat továbbjut a legjobb 16 közé. A találkozók a csoport első helyéről hivatottak döntést hozni. Az első mérkőzés 4-3-as SZE-FI-sikert hozott, majd 4-2-re győzött Lámpi Tibor vezette csapatunk, így az U11 után az U13 is az első helyen lépett tovább a hétvégén esedékes nyolcaddöntőbe!

Az U11-es torna Kinizsi-mérkőzéseinek góljai:



Gratulálunk fiúk, büszkék vagyunk Rátok!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!