Távozók-érkezők: téli játékosmozgás

Mint már beszámoltunk róla, csapatunk NB II-es keretében a télen történtek változások. Egy távozó mellett jó pár játékos csapatunk színeit képviseli majd a tavasz folyamán. Ami a távozót illeti, az élvonalbeli Dunaújváros csapatában folytatja pályafutását a volt U21-es válogatott kapus, Hegedűs Ferenc, aki 2013. augusztusa óta 40 alkalommal védte csapatunk kapuját. Hegének sok sikert kívánunk új állomáshelyén, és köszönjük szépen az elmúlt szűk másfél évet, mely alatt Klubunkat szolgálta!
És akkor nézzük, kik lesznek az új fiúk tavasszal.
- A kapuba érkezik Petróczi Tamás, aki az ősszel 13 alkalommal védte a szintén az NB II Közép csoportjában szereplő Gödi SE kapuját. Tomi nagypályán megfordul a Mátranováki Vasas SC, a Mátraterenye és az Angyalföldi Reál Klub SE csapataiban, míg a teremben először a Dream Team, majd az 1988 Déli FC (Vasas) csapataiban láthattuk, ahonnan Gödre tette át székhelyét. 2014 nyarán már szinte a játékosunk volt, ám a fúziót követően maradt a gödi csapat szolgálatában.

- A szomszédvár csapatából még egy játékos érkezik körünkbe, igaz ő sem lesz ismeretlen, hiszen olyan játékosról beszélünk, aki már az NB I-ben is képviselte klubunk színeit, sőt, a Debrecen ellen gólt is szerzett a legmagasabb osztályban! Szlifka Jánosról van szó, aki a gödi fél szezonja alatt 11 fellépésén 3-szor talált az ellenfelek kapujába! Janó nagypályán a Dunakeszi Vasutas csapatát erősítette, míg futsalban visszatérő, hiszen a Göd előtt a Kinizsi játékosa volt.

- Maradva a páros igazolásoknál, nem csak Gödről érkezett két játékos: tavasszal csapatunkat erősíti Klubunk két utánpótlás edzője, Lámpi Tibor és Tánczos Tibor, akik 2014 második felében a másodosztály Keleti csoportjában szereplő Pestszentlőrinci Sulifoci Akadémia játékosai voltak. Két edzőnk csapatai a különböző tornákon és bajnokságokon sikeresen képviselik Klubunk színeit!
- Lámpi Tibi 5 mérkőzésén 5-ször volt eredményes az ősszel. Nagypályán igen szép karrierrel büszkélkedhet, hiszen amellett, hogy megfordult a Dunakeszi Kinizsi és a Vác csapataiban, NB II-es ifjúsági bajnok és Magyar utánpótlás válogatott is volt! Tibi 12 éve nagypályás edző, míg a futsal alapjaira második éve oktatja a gyerekeket.

- Tánczos Tibi őszi 13 fellépésén 8 találatot jegyzett, amivel csapatának meghatározó tagja volt! Tánczi nagypályán a Pestszentlőrinc-Pestszentimre, a Monorierdő, az FFC, az 1908 SZAC és a Goldball játékosa is volt. A Kinizsi kötelékében Ő készíti fel az U17-es és U20-as csapatainkat.

- És végezetül még egy ismerős név található az új játékengedélyeket böngészve: nevezett játékos eddig 45 bajnoki találkozón lépett pályára, ezeken 19 gólt szerzett. Klubunk megalakulása óta csapatunk meghatározó tagja, aki az ősz folyamán azonban nem lépett pályára, de erre a tavasszal esélye lehet, hiszen újra rendelkezik versenyengedéllyel. Ez a személy nem más, mint Fehér Zsolt, azaz Papa!

Sok szeretettel üdvözöljük körünkben régi-új tagjainkat, remélhetőleg sikeres tavasz elé nézünk segítségükkel! Az első lépésre holnap kerül sor, hétfőn, január 12-én ugyanis érkezik az első 2015-ös bajnoki Budakalászon, ahol 18:30-tól a KSK-LIMES vendégei leszünk. Reméljük, sokan elkísértek bennünket az új év első bajnokijára, és a segítségetekkel 3 ponttal gazdagodunk majd a találkozót követően!
Hajrá Dunakeszi, hajrá Kinizsi!