Topcsapat elleni kupameccs, este Kinizsi-Berettyó (Radnóti, 20 óra)

Ma este 20 órától Kupameccs vár csapatunkra a Magyar Kupa 2. fordulójában, ahol a cél már a legjobb 8 csapat közé kerülés! A Radnótiban ráadásul nem akármilyen ellenfelet fogadhatunk, Biczi Gábor vezette csapatunk ellenfele ugyanis az ország egyik legjobb alakulata, a háromszoros Magyar Bajnok, kétszeres Magyar Kupa- és kétszeres Magyar Szuperkupa-győztes MVFC-Berettyóújfalu lesz!
A Radnóti parkettáján olyan válogatott kiválóságokat láthattok Turzó józsef csapatának soraiban, mint Trencsényi János, Rábl János, Tihanyi Csaba, Gál István, Mezei Dávid, Nagy István, Szabó Péter, vagy az utánpótlás válogatott Harmati Tamás. A Berettyó soraiban pályára léphet egy számunkra is ismerős arc, hiszen Kovács István személyében egy olyan játékos is a berettyói keret tagja, aki a 2013/2014-es szezonban a Dunakeszit erősítette!

A két csapat eddig mindössze két találkozón mérkőzött, a már említett, 2013/2014-es NB I-es szezonban két Beri-győzelem született: 2013 szeptemberében Dunakeszin 4-1-es, míg 2014 februárjában Berettyóújfalun 6-1-es MVFC-győzelem született. A két gólunk Varga Csaba, illetve Fekete Róbert nevéhez fűződött, míg az akkori bajnokcsapat részéről a 3 gólos válogatott kiválóság, Rábl János a legeredményesebb a két csapat eddigi párharcait figyelembe véve.

Érdekességképpen: Az akkori két mérkőzésen a Dunakeszi színeiben pályára lépő játékosok közül eddig hárman, Bita László, Kun Gábor és Temesi Norbert léptek pályára klubunk színeiben az idei szezonban.

Reméljük, sokan kijöttök ma este, fantasztikus buzdításotokkal segítitek csapatunkat, illetve megtisztelitek kiváló ellenfelünket, és egy igazi futsal-ünnepet élhetünk át közösen a Radnótiban! 20 órakor kezdünk, várunk Benneteket! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

 

Férfi Futsal Magyar Kupa, 2. forduló:
DUNAKESZI KINIZSI FUTSAL - MVFC-BERETTYÓÚJFALU
20161. november 16, 20 óra
Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium