U13: bronzérem a PMF7vége döntőjében

Március végén az U13-as korosztály számára is befejeződtek a megyei bajnokság küzdelmei, a Pest Megyei Futsal7vége döntőjének Dunakeszi adott otthont. A több körön át tartó küzdelemsorozat döntőjébe négy együttes jutott el, a Váci Futsal SE, a Törökbálint LASE, a Dunakanyar SE, valamint a Lámpi Tibor illetve Szenyita László irányította Dunakeszi Kinizsi. Fiaink az elődöntőben a Dunakanyar SE mérték össze tudásukat, a két kiváló, izgalmas elődöntő után a Szentendrei csapat jutott a nagydöntőbe. Az első mérkőzés 3-1-es Dunakanyar-sikert hozott, míg a második találkozón 3-3-as döntetlen született, így csapatunk a harmadik helyért mérkőzhetett. A Törökbálint LASE elleni bronzcsata igazi gólesőt hozott, melyen végül 6-5-ös Kinizsi-győzelem született, így megyei harmadik hellyel bővült szezonunk eredménylistája. A dobogó első fokán a tavalyi bajnok, a Burzi Attila vezette Vác végzett, megelőzve a Dunakanyar csapatát.

Az U13-as megyei négyesdöntő összefoglalója:



Gratulálunk fiúk, szép munka volt!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!