U15-ös győzelem az ELTE-BEAC ellen!

Tegnap a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában lejátszotta első felkészülési mérkőzését U15-ös csapatunk is. Tánczos Tibi vezérletével a srácok 5-0-s sikert könyvelhettek el az ELTE-BEAC női csapata elleni találkozón. A mérkőzés mindkét fél szerint kiválóan szolgálta a csapatok felkészülését az előttünk álló bajnoki szezonra. Reméljük, U15-ös korosztályunk is szép szezont fog futni a hamarosan kezdődő pontvadászat során. Szép volt, fiúk!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!

A mai napon pedig az U10-U11-es korosztályt láthatjátok, hiszen a 19 órakor kezdődő Berettyó-ETO Szuperkupa-csúcsrangadó előtt 16:30-as kezdéssel a Dunakeszi Kinizsi és a Gödi SE U10-es és U11-es korosztályú gyermekei lépnek pályára. Az elő meccsen is sok helybéli tehetséges, ügyes fiatalt láthatunk, érdemes az ő találkozójukra is kilátogatni, már csak azért is, mert a csarnokot 400 főre hitelesítették a hatóságok, így maximálisan ennyi néző tekintheti meg a találkozót! Aki nem tud eljönni, annak is van jó hírünk, hiszen a mérkőzést 19 órától élőben sugározza a Sport2!
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, remélhetőleg egy jó hangulatú, magas színvonalú, izgalmas délutánt, estét tölthetünk közösen!

2014. augusztus 18, Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnoka
16:30-tól Dunakeszi Kinizsi
- Gödi SE (U10-U11-es korosztály)
19:00-tól MVFC Berettyóújfalu - Rába ETO Futsal Club (Férfi Futsal Szuperkupa, Élőben a Sport2-n)