U15: újabb két győzelem a BLSZ-bajnokságban

Az elmúlt hétvégén félidejéhez érkezett a BLSZ által szervezett U15-ös bajnokság. Kénoszt Ferenc növendékeire ismét két mérkőzés várt. A fiúk a SUPE és a Hidegkút ellen is győzelemmel zártak, ami egyben azt is jelenti, hogy féltávnál nyolc mérkőzést követően veretlenül vezeti a Kinizsi a bajnokságot.

Kénoszt Ferencet, az U15-ös korosztály vezetőedzőjét kértük a fordulót követően, hogy értékelje a srácok teljesítményét:
Kenoszt_FerencKénoszt Ferenc: "A forduló nyitányaként rögtön rangadóval kezdtünk, hiszen a második helyen vitézkedő SUPE csapata ellen kezdtük a napot. A csapatok remek mérkőzést varászoltak a parkettára. Egy kiváló játékerejű, hajtós csapat ellen sikerült győznünk. Az első játékrészben sok volt a pontatlanság a játékunkban, a lehetőségeink kimaradtak. A begyakorolt játékszituációk kivitelezésébe sok hiba csúszott, ám fordulás után jobban teljesített a csapat, szép gólokat szereztünk, és úgy gondolom, a hibák ellenére megérdemelten nyertünk. A második mérkőzésen a jövőt is szem előtt tartva megkevertem a sorokat, hogy gyakoroljunk az előttünk álló feladatok sikeres teljesítésére. Ezen a találkozón is voltak hibáink, sok helyzetet hagytunk ki, de bíztató jeleket is láttam a fiúktól. Az első félidő bizonytalan játékát követően a második játékrészben magabiztosan nyertünk. Gratulálok a fiúk hétvégi teljesítményéhez, büszke vagyok a játékosaimra! A két mérkőzés hozott bíztató momentumokat, igaz hibák is láthatóak voltak, amelyeket az edzéseken igyekszünk majd orvosolni. Folytatjuk a munkát, a csapat szépen fejlődik, így bizakodó vagyok a folytatást illetően!"

A találkozók jegyzőkönyvei, bajnoki tabella:
171119_U15_01jegyzokonyv
171119_U15_02jegyzokonyv
171119_U15_tabella