U19-es PMLSZ forduló: 2 győzelem, 1 döntetlen (Videóval)

A vasárnapi nap első megmérettetése a Váci Sportcsarnokban várt Klubunkra, ahol U19-eseink a PMLSZ által szervezett futsal-bajnokság középdöntőjébe jutásáért szálltak harcba. Ehhez csoportjuk első két helyének egyikén kellett végezniük a csoportkör zárása után. Az utolsó játéknapon a Biczi Gábor edzette Kinizsi mellett a Váci Futsal SE, a Nagykáta SE, és a Romhány SE képviseltették magukat.
A Kinizsi színeiben a Szenyita László - Molnár Kristóf, Csegedi Csaba, Pál Dávid, Bota Márk, Tóth Ádám, Varga Ferenc, Szántó Péter Gábor összeállítású csapat szállt harcba a pontokért és a továbbjutásért.

A utolsó játéknap Kinizsi-góljai:



Váci Futsal SE - Dunakeszi Kinizsi 2-2 (2-0)
Kinizsi-gólok: Pál Dávid, Bota Márk
Az első találkozót a házigazda, első helyezett Váci Futsal SE ellen vívták a fiaink, melyen a hazaiak 2-0-ra elhúztak a félidőig, de a Kinizsi-legények a második játékrészben egyenlíteni tudtak Pál Dávid és Bota Márk találataival. A mérkőzés második félidejében kapusunk, és egyben kapitányunk, Szenyita László megkapta szezonbeli 5. sárga lapját, ami azt jelentette, hogy a továbbjutás szempontjából legfontosabb találkozón, a harmadik Nagykáta ellen nem állhatott Biczi Gábor vezetőedzőnk rendelkezésére.

Dunakeszi Kinizsi - Nagykáta SE 1-0 (1-0)
Kinizsi-gólok: Szántó Péter Gábor
A mérkőzés előtt a Nagykáta és a Romhány csapata döntetlent játszott egymással, mely azt jelentette, hogy Klubunk egy pontos előnyről kezdte a találkozót, így tudtuk, hogy amennyiben győzünk, akkor az utolsó kör eredményeitől függetlenül továbbjutunk a csoportból! A mérkőzésen Varga Ferenc kiválóan "helyettesítette" a kapuban az öt sárga miatt kimaradó Szenyita Lacit, gól nélkül hoztuk le a találkozót, és az első félidőben szerzett Szántó Péter Gábor-találat azt jelentette, hogy U19-es fiaink is bejutottak a Középdöntőbe!!!

Dunakeszi Kinizsi - Romhány SE 7-1 (2-0)
Kinizsi-gólok: Szántó Péter Gábor 2, Varga Ferenc 2, Csegedi Csaba, Bota Márk, Pál Dávid
Az csoportot a Romhány elleni mérkőzéssel zárták a fiúk, ekkor már tét nélkül játszhattunk, és remek teljesítményt nyújtva, 2-0-s félidőt követően 7-1-es győzelmet arattunk, góljainkat két duplázónk, Szántó Péter Gábor és Varga Ferenc, valamint Csabadi Csaba, Bota Márk és Pál Dávid Szerezték! Ennek köszönhetően Szenyita Laciék 2 győzelemmel és 1 döntetlennel zárták az utolsó fordulót, melynek köszönhetően a 2. helyen végeztek a csoportban a Vác mögött, 7 ponttal megelőzve a Nagykáta csapatát, ami azt jelenteti, hogy fiaink a Váciakkal együtt bejutottak a Középdöntőbe!

A csoport Kinizsi-gólszerzői: Pál Dávid 15, Varga Ferenc 14, Szabó Bence 13, Bota Márk és Simon Bence 10-10, Szántó Péter Gábor 8, Molnár Kristóf és Somogyi Márk 6-6, Csegedi Csaba 5
Gratulálunk Fiúk, szép volt!