UP: Hibátlan hétvége

A mögöttünk hagyott hétvégén számos utánpótlás-korosztályunk képviselte Klubunk színeit a különböző bajnokságok aktuális fordulóiban. A vasárnap igazi mérkőzés dömpinget hozott, hiszen az U13-as és az U15-ös fiúkra is két találkozó várt az Eötvös Kupa hétvégi játéknapján, emellett U20-as fiaink számára is megkezdődött a pontok gyűjtése a II. osztályú U20-as bajnokság Nyugati csoportjának tolnai fordulójával. A csapataink összesen 7 találkozót játszottak, és ezeken kivétel nélkül győzelme arattak!

Az alábbiakban a hétvégi tornák felvételeiből készült összefoglalókat tekinthetitek meg:
A tolnai U20-as forduló legszebb Kinizsi-jelenetei:



Az U13-as Eötvös-forduló Kinizsi-momentumai (köszönet a felvételekért Csikós Imrének, a képekért Bánkutiné Székely Kingának):



Biczi Gábor U20-as csapata Tolnára látogatott. A másodosztályú bajnokság Nyugati csoportjának keretein belül 3 találkozót játszottak fiaink. Az első meccsünkön 10-1-es győzelmet ünnepelhettünk az érdi Asterix SC ellenében. A találkozót követően érkezett a hazaiak, a Tolna VFC elleni találkozó, melyen folytatódott a hétvégi jó széria, 4-1-es győzelem képében. Egy kis pihenőt követően a nagyok a Törökbálint ellen zárták a tornát, ahol ismét 10-1-es győzelemnek örülhettünk. Ezáltal a srácok 3 fordulót követően 9 ponttal a csoport élén állnak!

Az Eötvös Kupa aktuális játéknapját Lámpi Tibor vezette U13-as csapatunk kezdte, akik az AC Villám és a Cső-Montage elleni két találkozójukon összesen 16 találatot szereztek, emellett mindössze egy gólt kaptak. A fiatalok nagyszerű játékot, szép megoldásokat produkálva két győzelmet gyűjtöttek be. A folytatásban Burzi Attila U15-ös csapata révén voltunk érdekeltek, akik a Hidegkút és az AC Villám azonos korosztályú csapataival találkoztak. A sikeres szereplés folytatódott, a két mérkőzésen 21 rúgott gólra 5 találattal tudtak válaszolni ellenfeleink, így az Eötvös torna vasárnapi mérlege 4 mérkőzésből 4 győzelem, míg a hétvégi bizonyítványunk 7 siker 7 találkozón. (Hamarosan megosztjuk Veletek csapataink vezetőedzőinek hétvégi eseményekkel kapcsolatos véleményeit is!)
Gratulálunk fiúk, büszkék vagyunk Rátok! Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!