Véget ért Nyári Táborunk első hete, kezdődik az új turnus (videóval)

A múlt héten befejeződött II. Futsal Táborunk első turnusa, melyen több, mint 50 leány és fiú vett részt. A gyerekek a futsaltudásuk gyarapítása mellett remek programokon vehettek részt, kedden az Aquaworldben, csütörtökön a Duna-parton jártunk, ahol a Sárkányhajózást próbálhattuk ki.
A hét történéseit az alábbi videó foglalja össze:



Hétfőtől kezdődik 2014-es Nyári Futsal Táborunk 2. turnusa, melyet szintén a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában tartunk, és melynek keretein belül szintén ellátogatunk az Aquaworldbe (kedden) és Sárkányhajózni (csütörtökön).