Velez Donát is Dunakeszin folytatja

A múlt héten lezárult a csapatok számára a téli átigazolási időszak. Aki szemfülesen tekintett a Gyöngyösön készült csapatképünkre, a hátsó sorban észrevehetett egy új arcot a srácok között (igaz, azon a találkozón még nem játszott). Klubunk a transzferszezon utolsó napján még egy új taggal bővült, akit most van alkalmunk bemutatni: a Kinizsi kötelékében folytatja pályafutását Velez Donát, aki az NB I-es Dunaferr DUE Renalpin mezét cseréli a Kinizsi piros-fehér dresszére. Klubunk játékosállománya így négy taggal bővült, a téli időszakban Vincze Dezső, Kovács Áron, Soltész Levente és Velez Donát csatlakoztak kötelékünkhöz. Most pedig pár szóban ismerkedjünk meg negyedik téli igazolásunkkal.

A szegedi születésű 20 éves fiatalember 2016-ban ismerkedett meg a futsallal Dunaújvárosban, ahol Fehér Zsolt szakmai igazgatónk kezei alatt pallérozódott. Donát eddig 10 NB I-es mérkőzést számlál, tagja volt a tavaly ezüstérmet szerző Dunaferr csapatának is. Reméljük, a tehetséges fiatalember Dunakeszin is sikeresen szerepel majd a 98-as Kinizsi-mezben, aki a ma esti, Kazincbarcika elleni mérkőzésen (Csömöri Sportcsarnok, 20:30) öltheti magára először mérkőzésen is csapatunk szerelését. Isten hozott a Kinizsinél, Doni!