Vereség a rajton, Kinizsi-Újpest FC 2-4 (videó)

Az új szezon első mérkőzésén a megerősödött Újpest FC-220 Volt csapata ellen játszottunk a Radnótiban. A szép számú közönség előtt lejátszott összecsapáson vendég győzelem született, a Kinizsiből Závodszky Ádám és Bita László, míg újpesti részről Kolena Norbert, Tóvizi Tamás, Vincze Dezső és Garami Mátyás bizonyult eredményesnek.

A találkozó összefoglalója:


Csapatunk szerelését első alkalommal viselhette Komáromi János, Kovács Áron, Szemán Szabolcs, Závodszky Ádám, Simon Péter és Balogh Bence is. A találkozó első perceiben a hazaiak kezdtek aktívabban, ám gólszerzési lehetőségek mind a két kapu előtt kialakultak, az első találatra azonban a 9. percig várnia kellett a szép számú nézőseregnek. Ekkor Tóvizi passzát követően Kolena Norbert lövése talált utat a hazai kapuba (0-1). A félidő második felében a játék képe nem változott, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Újabb találat azonban nem esett, így 1-0-s újpesti vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.
A második 20 percre egy harapósabb Kinizsi érkezett a parkettára, a játékrész elején sorra alakította ki helyzeteit a hazai csapat. Gólt azonban ismét a vendégek szereztek, a 24. percben Tóvizi Tamás egy egyéni alakítás után szerzett szép találatot (0-2). Az újabb kapott góltól a hazaiak nem roppantak meg, Bitáék sorra alakították ki a helyzeteket az újpesti kapu előtt, a fölényt azonban sokáig nem sikerült gólra váltani. A jég a 30. percben tört meg, ráadásul egy gyönyörű futsalos találatot szereztek Biczi mester tanítványai: Simon Bence remek alakítását és centerezését követően Závodszky Ádám szerezte meg első gólját a Kinizsi színeiben (1-2). A hazaiak tovább támadtak az egyenlítés reményében, jöttek is az újabb lehetőségek, azonban ez eredményességgel nem párosult. A 32. percben egy újpesti labdaszerzést követően Vincze Dezső révét ismét kétgólos távolság alakult ki a csapatok között (1-3). A középkezdést követően ismét zárkózott a Keszi, még ugyancsak a 32. percben Bita László egy fantasztikus egyéni alakítást követően lőtt óriási gólt (2-3). A hajrához közeledve sorra jöttek a hazai lehetőségek, a Kinizsi becsülettel támadott az egyenlítésért, azonban az újpesti kontrákban is volt veszély. A 38. percben egy kontrát követően ismét a lilák szereztek találatot, Garami Mátyás gurított a Kinizsi kapujába (2-4). Az utolsó két percben vészkapus játékkal próbálkozott a Keszi, Bitáék azonban csak helyzetig jutottak, így maradt a 4-2-es eredmény, az újpesti csapat neve mellé került a 3 bajnoki pont.
A második fordulóban Nagykátára látogatunk, szeptember 26-án (hétfőn) 19:30-tól a Cannabis Energy Nagykáta csapatának vendégei leszünk.
Köszönjük szurkolóink lelkes buzdítását, igyekszünk a következő fordulóban javítani!
Hajrá Dunakeszi, csak a Kinizsi!


A mérkőzés jegyzőkönyve

Tabella, góllövőlista